Artist: Eleni Kalorkoti

Az anyai lét hullámzása

A hollywoodi filmek általában ott érnének véget, ahol az előző bejegyzés: egyre jobban lettem, kialakult a rutinunk és éreztem milyen hálás vagyok a gyerkőcömnek, hogy segít megtanulnom szeretni. És az elképzelés egy immár megingathatatlan boldogságról olyan nagyon csábító, hogy magam is újra és újra beleesek a hibába, hogy egy ilyen jellegű naivitással várjam a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-ot, egy-egy pozitív fordulat után.

Bogyó 18 hónapos korában azt gondoltam, hogy: óóó én olyan boldog vagyok, megtaláltam magam az anyaságban! Ez az! Nem akarok mást az élettől, csak sütiket sütögetni a gyerekeimnek és biztosítani számukra a meleg fészket, hiszen így folyamatosan, és MINDIG BOLDOGOK leszünk. Láttam a kezdeti nehézségek értelmét, végre mertem szeretni, és elfogadni, hogy szerethető vagyok én is.

NEM SOKKAL KÉSŐBB ÚJABB LECKÉT KAPTAM AZ ÉLETTŐL, ÉS MEG KELLETT FIZETNEM AZ ÖSSZES ELMISMÁSOLT LÉPÉS ÉS MEGSZÉPÍTETT ÉNKÉP ÁRÁT. 

0-24

A gyerekvállalással egy folyamatos szolgálatot kezdünk el teljesíteni, egy gyönyörű, de időnként nagyon fárasztó szolgálatot. EMLÉKSZEM, MILYEN ÉRTETLENÜL NÉZTEM ZOLI BARÁTOMRA, MIKOR MEGLÁTOGATOTT SZÜLÉS UTÁN A KÓRHÁZBAN, ÉS MOSOLYOGVA MONDTA: MOST ALUDJÁL, MERT KÉSŐBB ÚGYSEM FOGSZ. GONDOLTAM MAGAMBAN: MIRŐL BESZÉL?  Hát, Bogyó is úgy fog aludni, mint mi! Éjjel alszik, nappal fent, én meg mosolygósan ébredek reggelente.   Hát, nem egészen így történt:-)

A Suttogó című könyvben említik az “én-idő” fogalmát. Ez az az idő, amit az anya magával tölt, zavartalanul és csakis azzal, amihez éppen kedve szottyan. Szépen fel van építve, mikor mit csinálj ahhoz, hogy legyen egy kis én-időd a nap folyamán. Persze szülés előtt nem mondott nekem túl sokat ez az egész… Háááát…szülés után! Na, akkor! Akkor már hamar megértettem, hogy miért kell erre külön „szakszó”.

Visszanézve, nem is tudom, hogy lehettem korábban olyan naiv, hogy hihettem azt, hogy Bobó fog illeszkedni a MI rendünkbe, és nem mi fogunk alárendelődni teljesen az ő igényeinek.

Régebben nagyon szerettem és élveztem a szombat-vasárnapi hosszú reggeliket, a délutáni alvásokat vagy csak heverészéseket egy jó könyvvel, illetve a filmnézéseket. Nos, ezeket alapból felejtsd el!:-)

Artist: Brian Kershisnik

Korábban már írtam, hogy 2,5 óránként etetni kellett Babszemet, éjjel-nappal. Minden evés előtt tornáztatni, hogy a szél ne bántsa, etetés után büfiztetni, hogy a lenyelt levegő kijöjjön és még  átpelenkázni, ha úgy esett. Magyarán a két és fél órából maradt úgy egy-másfél óra, amit nem közvetlenül a baba ellátására fordíthattam. Persze említsük meg, hogy a sírás okán (mert épp puki, vagy kényelmetlen, vagy bármi) dajkálással töltött idő is ebből megy.  AZ ELSŐ PÁR HÉTBEN – NYILVÁN A KORÁBBAN EMLÍTETT NEHÉZSÉGEIM MIATT – AKKOR SEM TUDTAM KIKAPCSOLNI ÉS PIHENNI, HA BALÁZS ELVITTE BOGYÓT SÉTÁLNI RÖVIDEBB IDŐRE. Valahogy mindig babácska körül kattogtam és zaklatott voltam, nemhogy pihent. Ezt tetézte, hogy míg kicsit pocakfájósak voltunk, szó szerint nem volt egy éjszaka, ami alvással telt volna, ekkor alakult ki az alvászavarom stb. Idővel  (pár hónap) ahogy a tejtermelésem stabilizálódott, már nem kellett vacakolni a tápszerezéssel (vízhőmérséklet-mérés, melegítés, mosogatás), ami könnyebbség volt, és már nem volt olyan fárasztó az éjszakai műszak, de azért Babszem 2 éves koráig, a szopcsizás elhagyásáig (értelemszerűen) továbbra sem volt egy  éjszaka sem, amit átaludtunk volna.

Könnyebb lett a helyzet két-három hónapos korától kezdve, ekkor már napközben folyamatosan magamra kötve hordoztam Bobit, hol elől, hol a hátamon csüngött, idővel megtanultam így elintézni mindenféle folyó ügyeimet is, talán furán hangzik, de sikerült!:-)

Folyamatos figyelem

Eleve kicsit nehezen éltem meg az eddig annyira szeretett időtöltések hiányát, amiket megengedhettem magamnak  (olvasgatás, hosszas fürdőzés stb), emellett teljesen leszívott az önkéntelen “figyelő” üzemmód amiben létezünk, amikor a gyermekünk körül vagyunk. MINDEN EGYES IDEGSZÁLAMMAL PANDÚR KÖRÜL VOLTAM, MINDIG. EZ NEM IS TŰNT FEL ELEINTE, MIVEL PICIKE VOLT, MAGAMRA KÖTÖTTEM ÉS VITTEM  MINDENHOVA, DE KÉSŐBB, AMIKOR ELKEZDETT KÚSZNI -MÁSZNI-TOTYOGNI-MENNI, MÁR SOKKAL INKÁBB ÉREZTEM, HOGY GYAKORLATILAG EGY PILLANATRA SEM TUDOK KIKAPCSOLNI.  Gyakorlatilag folyamatosan megosztottam a figyelmemet, amikor Bobikával voltunk bárhol, bármit is csináltunk.

Nagyon megterhelő egy idő után úgy adni folyamatosan, hogy közben én nem tudtam töltődni, és kialakult a monoton mókuskerék, a tennivalók és feladatok folyamatos, de csupán rutinszerű teljesítése. Reggeli – mosás – tízórai – teregetés – ebéd – altatás – szopcsi. Mindeközben – játék.

Észrevétlenül csúsztam bele abba az állapotba, amikor minden egyes sejtembe beférkőzött a gyermekkel kapcsolatos dolgok/érzések/teendők/gondolatok jelenléte, és ÉN, MINT KÜLÖNÁLLÓ LÉNY MEGSZŰNTEM LÉTEZNI. NAGYON FURCSA ÁLLAPOT EZ ÉS NAGYON ROMBOLÓ.

 Egy idő után azt vettem észre, hogy ha még volt is egy kis időm egyedül, pl.: átfutottam a híreket, aztán csak ültem, tanácstalanul pislogtam, hogy: mit is akarhatnék még? és nem jutott eszembe semmi, ami miatt netezni vagy olvasni akartam volna tovább…se egy könyvajánló…se egy filmajánló…stb, stb, stb…semmi…TELJESEN KIÜRÜLTEM ÉS EZZEL EGYÜTT ELVESZTETTEM  A RÉGI ÖNMAGAM, AZT AZ ÉN-T, AKI TUDTA, HOGY MI SZÓRAKOZTATJA, MI ÉRDEKLI ÉS UTÁNANÉZETT EZEKNEK A DOLGOKNAK, ÍGY TUDOTT TÖLTŐDNI.

Artist: Alexis Winter

 Esti kiruccanásokhoz nem volt kedvem, mivel pihenni szerettem volna és aludni, mikor pandúr elcsendesedett.

Azért veszélyes, ha nem figyelünk oda az én-idő meglétére, mert idővel, én például, ha már meg is tudtam oldani, hogy legyen pár órám egyedül, akkor sem tudtam élvezni a szabadságot, mert már el is felejtettem, hogy mi az, ami jól esne. Ez elkedvetlenített és frusztrált lettem, ahelyett, hogy töltődtem volna.   Az egész talán kicsit ellentmondásosnak tűnik annak tükrében, hogy már a kezdeti időszakban megszerveztük, hogy Balázs elmenjen néha Bobival pár órára és én már akkor sem tudtam élni a szabadságommal. A helyzet az, hogy pontosan ez mutatja, hogy nem figyeltem oda az én-idő meglétére. Ugyan fizikailag megteremtettem a lehetőségét (különböző tanácsadókat követve ezzel), de valójában nem vettem elég komolyan a dolgot és nem tudtam feloldozni magam a gyerekrefigyelés kényszere alól. ÁTESTEM A LÓ TÚLOLDALÁRA, ÉS ELLENTÉTBEN A KÉT HETET TUNÉZIÁBAN NYARALÓ SZÜLEIM KÉPÉVEL, EGY PERCRE SEM MERTEM KIKAPCSOLNI.

Csak egy dolog maradt belőlem: a vágy hogy ALHASSAK. Mindig fáradt voltam, folyamatosan, mivel éjszaka is szoptattam egy párszor.

EGYSZER BOGYÓ KÉSŐBB KELT, MINT ÉN, ÍGY EGY PILLANATRA MEGVOLT AZ A RÉGI ÉRZÉSEM, HOGY VAN VALAMIFÉLE KONTROLLOM A SAJÁT ÉLETEM FELETT. EKKOR TUDATOSULT BENNEM, HOGY MENNYIRE MEGVISEL AZ, HOGY NEM TUDOM MÁR ÉN IRÁNYÍTANI, HOGY MIKOR KELEK, MIKOR PIHENEK, ÉS EGYÁLTALÁN, HOGY MIKOR CSINÁLOK AZT, AMIT ÉN SZERETNÉK.

Kétéves kor környéke

Bogi  unokatestvérem két gyermek anyukája, és elmondása szerint  a két év körüli kor a legnehezebb, amikor minden nő kiborul, mert elfárad a folyamatos igénybevétel miatt.

Bogyónál 18 hónap és 2 éves kor között nagyon gyorsan megváltoztak a dolgok. Értem ez alatt egyrészt a mozgásfejlődést: egyre biztosabban járt és szaladt…ami fizikailag egy állandó készenléti állapotot igényelt, másrészről a szopcsival való leállás is hozott egy érzelmileg furcsa helyzetet.

A FOLYAMATOS FIGYELEM ADÁSÁNAK KÉRDÉSE SZÁMOMRA – TALÁN MEGLEPŐNEK TŰNŐ  MÓDON – A  SZOPTATÁS ELHAGYÁSÁVAL VÁLT MÉG INKÁBB MEGTERHELŐVÉ. ADDIG A SZOPCSI (BÁRMILYEN FÁRASZTÓ IS VOLT A FOLYTONOS KELÉS STB.) MINDIG EGY LEHETSÉGES IDŐTÖLTÉS VOLT, AMIBEN ELLAZULHATTAM.  Ha Bogyó unatkozott, figyelmet akart, engem akart stb., egyszerűen csak fogta magát, odajött hozzám, lehúzta a felsőmet és elégedett mosollyal rávetette magát cicire:-). Viszont azzal, hogy a cicizést elhagytuk, maradt egy űr, eltűnt egy kapaszkodó, és “menekülési útvonal”, amit mindig tudtam használni, ha esetleg nyugton szerettem volna lenni 3 percre:-).

Artist: Laurent Moreau

Persze klassz dolog, hogy éjszaka nem kelünk már, de mégis idő kellett, hogy feldolgozzam a szoptatás hiányát, illetve, hogy berendezkedjek arra, Babácska figyelmét nem tudom elterelni ezzel a szokással. Ő pedig nagyon igényli a figyelmet,  aminek hangot is ad: ANYA! ANYA! ANYA! hívószavakkal invitál folyamatosan… Konkrétan egy pillanat nincs, amikor nem körülötte kellene forognom.

Egy barátnőm mondta egyszer, látott a neten egy vicces képet, hogy amikor anyává válunk, annyi karunk nő egyszerre, mint egy polipnak…és TÉNYLEG!:-) Nincs teher, amit el ne cipelnél úgy, hogy közben a másik karodon még ott ül pandúr is, és egy bottal hadonászik 2 cm-re a szemedtől, mosolyogva, hogy ez milyen jó móka… És persze te imádod, mert tüneményes, édes, cukorborsó, akit még sok-sok kilométeren keresztül is vinnél bárhova, bármeddig.

Bobi két éves korára kezdtem újra nagyon elfáradni és azt érezni, hogy nem vagyok már elég neki, saját korabeliekkel kell bandáznia többet, én pedig valahogy ki kell törjek a napi monoton rutinból, amiről idővel megint úgy éreztem, teljesen elsorvaszt. Így jött az ovi ötlete, ahol indult minicsoport. AMEKKORA ARCCAL ÁLLÍTOTTAM, SZÜLÉS ELŐTT, HOGY: “HÁROM ÉVES KORIG OTTHON LESZEK A BABÁMMAL!”, ANNYIRA GYORSAN DÖNTÖTTEM EL KÉT ÉV KÉT HÓNAPOSAN, HOGY MINÉL ELŐBB KÖZÖSSÉGBE ADJUK PANDÚRT:-).

De hát azért az ovi kezdetéig még igencsak hátra volt egy nagyon hosszúnak ígérkező nyár és én újra úgy éreztem, hogy minden nap egy próbatétel, és megint csak az estéket vártam, hogy végre pihenhessek. Persze emiatt is csak magamat okolhatom, mivel jóval hamarabb kellett volna kialakítanom a saját időmet, amikor elmentem volna sportolni, ami a feszültségoldásban lett volna segítség vagy barátnőzni stb. Lényeg az, hogy  pár hónap alatt leeresztettem lelkileg, megint úgy éreztem, hogy nem bírom egyedül csinálni ezt a gyerek kérdést, nem vagyok alkalmas rá. Nagy pofon volt ez, mivel tavasszal még meg voltam győződve arról, hogy minden sínen van és már csak a boldogság és a nevetés vár ránk, minden olyan nagyszerű! És ekkor megint kezdett megmutatkozni, hogy nem. Nagyon nem.

Hullámvölgy

Elkezdtem megint szorongani, forogtam és kattogtam azon, hogy lesz a nyár, mikor lesz már szeptember, jöjjön az ovi, ami egy picit segít abban, hogy lélegzethez jussak végre.

A FOLYAMATOS FESZÜLTSÉG NAGYON ROMBOLÓ, TELJESEN ELCSIGÁZ, ELVESZI AZ ÖNBIZALMAT, VÉGÜL TELJESEN BIZONYTALANNÁ VÁLUNK, HOGY A LEGTRIVIÁLISABB DOLGOT IS KÉPESEK VAGYUNK-E MEGOLDANI. KÖZBEN FOGLALKOZZ A GYERKŐCÖDDEL, AKI ÉDES, ÉS IGÉNYLI A NYUGODT ANYUKÁJÁT…

Kívülről persze nem nagyon látszott semmi különös, csak a szűk család érzékelte rajtam, hogy türelmetlen voltam és lefogytam. A folyamatos agyalás miatt pihenni sem tudtam.

Nyakon kell csípni ezeket az állapotokat! Messziről nézve  már látom, hogy nem lett igazán megoldva a szülés utáni hullámvölgy során feljött lelki gubanc. Azt hittem, hogy megoldottam, feldolgoztam, túl vagyok rajta. De nem. Most is beigazolódott, hogy az ilyen gubancokra nem jellemző, hogy egy körben le lehet tudni őket.

Dolgoznom kellett még az önszereteten, az önelfogadáson, az alárendelődésen. Azt is el kellett fogadnom, és felvállalnom, hogy nem tudok teljesen megsemmisülni, illetve nem jó nekem, ha totálisan fel AKAROM adni magam. Sajnos még mindig nem tudtam levetkőzni a teljesítménykényszeremet, ezért mindig a LEGJOBBAT várom el magamtól. 

Artist: Hülya Özdemir

MOST IS AZT VÁRTAM EL, HOGY ÉN LEGYEK AZ ANYÁK LEGANYÁBBIKA, MIKÖZBEN KELLETT VOLNA EGY KIS TÉR, AMIT NEM ADTAM MEG MAGAMNAK, ÉS ENNYI ELÉG VOLT AHHOZ, HOGY BEDARÁLJON EZ A HELYZETBiztosan van aki az anyaságban teljesen feloldódik, és megtalálja önmagát ebben a feloldódásban, de én nem ez a típus vagyok, ezt be kellett ismerjem.

Úgyhogy elővettük újra a régi témát, és dolgoztunk rajtam a pszichoterápia segítségével, újrakereteztünk, újrapozicionáltunk engem és a helyzetet is. Nehéz volt, de ráláttam magamra, ami segített abban, hogy  a félelmeimet is távolságból tudjam szemlélni, így már nem voltak olyan ijesztőek. VILÁGOSSÁ VÁLT, HOGY BOGYÓ MIATT ÉS AZ ANYASÁG MIATT NEM KELL SZORONGANOM, HISZEN BOBI MAGA A PÉLDA ARRA, HOGY NEM CSINÁLOM ROSSZUL, SŐT, SZÉPEN FEJLŐDIK ÉS NYUGODT, KEDVES GYEREK, AMI ENGEM IS MUTAT, AZT, HOGY NEKEM IS VAN EGYFAJTA BIZTONSÁGOM.

Lassan megnyugodtam, pozitívabban kezdtem látni a helyzetet, majd eljött a várva várt szeptember, elkezdődött az ovika és ezzel elindult egy új fejezet az életünkben, egy új hullám, amit meglovagolva szépen tovább haladtunk a mi hullámzó szeretettengerünkben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.